Pixelek Módszertani beszámoló a médiatagozat programjáról

Pixelek

Módszertani beszámoló a médiatagozat programjáról

A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium médiatagozata 30 órás egyéni fejlesztő programot valósított meg öt tehetséges diák bevonásával a 2014-2015-ös tanévben. Ebben partnerünk volt a Nemzeti Tehetség Program a szükséges források biztosításával.

Hogy mire elég harminc óra? Öt személyre, öt előrelépésre, öt izgalmas kisfilmre. Ám mindenekelőtt öt gondos előkészítésre. Diákjaink a mentortanárral közösen tervezték meg saját egyéni projektjeiket. 45 perc azért kevés, egy kisfilm forgatásához hosszabb, alaposabb előkészítés, tervezés szükséges. Ebben nagy segítséget nyújtott a tagozat többi diákja, sokan véleményezték a terveket. A forgatás is részben önálló munka volt. Tehetséges médiásaink kellően érettek és tapasztaltak voltak már ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

Fontos része volt még a folyamatnak az elkészült anyagok értékelése. Mindenki reflektált arra a folyamatra, amin végigment. Ezt követően egy-egy órában minden diák foglalkozott a kommunikációval is. Különösen azzal, hogy a diákrendezők mit és hogyan kommunikálnak a filmjeikkel, illetve egy-egy apró változtatás milyen következménnyel járhat a mozgóképek esetén. A folyamatot a projektek bemutatója zárta: az elkészült mozgóképi anyagokat egy projektnap keretében mutathatták be a tanév végén. 

A megvalósult program nem csupán az öt diák számára volt hasznos. Reményeink szerint a tapasztalatokból a médiatagozat valamennyi diákja profitálhat a következő tanévben.

 

Pixelek

 

Gravitáció:

 

Nihil:

 

A nyomás:

 

Álmatlanság:

 

Szék:

http://indavideo.hu/video/szek_6

 

                                     

 

 

 

 

 

St. Patrick Festival felhívás 2015

sp1St. Patrick Festival

Kedves Kollégák!

A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium szeretettel vár minden vállalkozó kedvű középiskolás diákot immár hagyományos angol nyelvű előadó versenyére, amelyet St. Patrick napján tartunk.

Idén nevezni lehet bármely brit (azaz angol, ír, skót vagy walesi) eredetű művel az alábbi 5 kategóriában:

  1. népdal vagy népies dal;
  2. pop-rock, „modern” (= XX-XXI. századi) dal szólóban;
  3. pop-rock, „modern” (= XX-XXI. századi) dal zenekarral;
  4. vers, próza;
  5. Bármely kategóriában saját szerzeményű művel is lehet nevezni.

Kategóriánként az első három helyezettet díjazzuk.

Read more: St. Patrick Festival felhívás 2015