2020. december 28-án megdöbbenve és mély fájdalommal értesültünk arról, hogy szeretett igazgatónk, iskolánk lelke, Koromné Beck Zsuzsanna váratlanul eltávozott közülünk.
Az alábbiakban volt tanítványaink, szülők, kollégák visszaemlékezésit olvashatják: „Sosem adtuk fel, BeckZsu, ahogy tanítottad! Nélküled... nem lennénk itt... így... akik...”
„A szabadság levegője vette körül, és ez a gyerekeknek, kollégáknak olyan lehetőséget adott, amit másoktól nem kaptak meg.” „BeckZsu, mindig értettük egymást szavak nélkül is. Elég volt összenéznünk.” „Kiváló pszichológus volt, kiváló matektanár, kiváló igazgató és pedagógus, de mindenekelőtt kiváló ember. BeckZsu fáradhatalan volt. Mindent látott. Mindenhol ott volt. El nem mulasztott volna egy vizsgát és dráma-bemutatót, hol matek-tábort szervezett, hol gólya-tábort, hol szalagavatót. Jöhettek régi-új kormányok, önkormányzati vezetők, külső hatalmak, Beckzsu mindig, mindenkivel szemben, a tanítványai érdekeit helyezte előtérbe. Az ő belső iránytűje mutatta az utat és az az út volt a helyes út. Ez csak a legnagyobbaknak adatik meg.” „Én így őrzöm örökké BeckZsut a szívemben. Ezzel a mindig huncut mosollyal az arcán, a csupa jókedvet, erőt és energiát sugárzó tekintetével. A mindig fantasztikusan színes ruháival és frizurájával. A biztonságot és szeretetet árasztó lényével, a finom illatával. Hogy mindig kapható egy kis viccre, hogy matekórán megalapíthatjuk nála a Band-őt és a túrórudiról vagy a másodfokú egyenletről énekelhetünk neki, hogy velünk nevet minden hülyeségen, hogy segít megtalálni a fiút, akit impró-fesztiválon láttam és megtetszett, de nem tudtam a teljes nevét, hogy eljön velünk egy egyértelműen borzasztó, vámpíros tinifilm éjféli vetítésére, hogy mindig van ideje egy kis lélek-kiöntésre az irodájában, hogy bőven a gimis évek után is bármikor, bármivel fordulhattam hozzád, hogy csokispuszedlivel vígasztal egy nehéz munkanapon, hogy egyetlen bátorító szavával képes visszaállítani a helyes pályára, hogy mindig példaképként ott van mindenütt, mindenben. Hogy életem legbiztonságosabb és legszabadabb négy évét neki is köszönhetem.” „Tegnap, mikor bementem a VMG-be, mégis valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalom szállt meg. Ugyanaz a "hazaérkezés" érzés, mint régen, amikor nap mint nap mehettem oda haza. Nekem Ő volt az osztályfőnököm. Mellettem állt és segített végig az évek alatt. Minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy nélküle nem sikerült volna. Nagyon szeretem. Szóval mindent összevetve a szomorúság és a düh mellett még egy dolgot érzek nagyon erősen: Hálát. Elmondhatatlanul hálás vagyok neki. Mindenért” „aki pinkre festette a hajam a dráma táborban 14 évesen, aki kikérte a campari-narancsot a Budapest-New York járaton 10 főre, hogy ne izguljunk annyira, aki hajnalban is ott ült az első sorban a diákszínjátszó fesztiválon, hogy lássa azt a darabot amit előtte 43x nézett végig próbákon, aki hitt bennünk, fogta a kezünk és nem engedte el 2006 után sem.” „Mindenkit ismert, mindenkinek ő volt picit az anyukája, sokszor akár az igazi helyett. BeckZsu olyan igazgatónő volt, akinek az ajtaja nyitva állt diákok, tanárok és szüleik előtt. Olyan ember volt, akinek volt igazságérzete, moralitása, aki észrevette a szükséget, aki, ahol tudott tett a tanítványaiért. Akinek jó szó kellett: azt kapott, kinek nevelés vagy egy-két kritikus mondat, azt. De akár egy diáktól ellopott hegedű pótlására is előteremtette a pénzt, tudva, hogy a család nem tud majd könnyen előteremteni egy másikat.” „Hol a rettegett feladatgyűjteménnyel, hol szövegmondással, hol a fiúügyekkel ültem benn nálad az irodában. … A kombinatorika ugyebár. Amikor megszületett a második fiam, azt mondtad: "Csodálatos, hogy az Istened így szeret. Én is." Az Istenem öleljen magához, kedves kedves Beckzsu. A lendületed megmaradásának törvénye lett; eredő erő maradsz örökké.” |
BeckZsu
- Részletek
- Kategória: Emlékezés