Meghívó 2013.11.11-re

Alapszabályunknak megfelelően minden év novemberének második hétfőjén, így idén november 11-én lesz a Vörösmarty Diákszövetség (VDSz) szokásos évi közgyűlése – a Vörösmarty Mihály Gimnázium (VMG, Bp. VIII. Horánszky u. 11.) Dísztermében.

Immáron hagyományszerűen ún. rendhagyó órával kezdődik a programunk.

16.00 órától Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, aki a VMG-ben végezte középiskolai tanulmányait, színház- és filmszakmai órát tart.

Kb. 17.00 órától a diákszövetségi közgyűléssel folytatódik a program.

Read more: Meghívó 2013.11.11-re

Emlékfát ültetünk

 Emlékfát ültetünk

Vörösmarty Mihály tiszteletére Kápolnásnyéken,

a 2012/2013. évi VDSz-Program 2.6./ pontjában foglaltak szellemében!

2013. október 31-én, csütörtökön 11.00 órakor találkozunk a kápolnásnyéki polgármesteri hivatal épülete előtt.

A Vörösmarty Parkban - mi, a Vörösmarty Diákszövetség öregdiákjai - gödörásással és illő ünnepélyességgel elültetjük az emlékfát s utána megtekintjük Vörösmarty Mihály szülőházát.

Read more: Emlékfát ültetünk

Meghívó


Szeretettel hívunk minden érdeklődőt

a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban 1961-ben érettségizett

Haris László

Balogh Rudolf-díjas fotóművész kiállításának ünnepélyes megnyitójára,

2013. október 16-án, szerdán 13.30 órára, a Díszterem előtti

(volt) Gulácsy Galériába.

A fotókiállítást Kabay Tilda, a VMG rajz- és művészettörténet-tanára nyitja meg.

Read more: Meghívó

MAGYAR HŐSÖK ÉS MÁRTÍROK EMLÉKNAPJA, 2013

 Pirovics Árpád 1960-ban érettségizett öregdiák gimnáziumban elhangzott beszéde a Magyar Hősök és Mártírok Emléknapja alkalmából, 2013. május 27-én, a VMG és a VDSz közös megemlékezésén:    

Tisztelt megemlékező Honfitársaim! A VDSz 2012/13. évi programjára és lelkiismeretünk szavára hallgatva itt állunk az Iskolánk előcsarnokában elhelyezett két emléktábla előtt, hogy megemlékezzünk és fejet hajtsunk, Hőseinkre és Mártírjainkra gondolva.A hősök emlékünnepének eredete egy 1917:VIII. törvénycikkre vezethető vissza.   IV. Károly magyar király kezdeményezésére 1917 .  tavaszán az országgyűlés elfogadtaa háborúban küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló 1917:VIII. törvénycikket. A törvénycikk rendelkezik, hogy:„… Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.” Ekkor mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni". Másfél évvel az első világháború kitörése után felmerült a szervezett formában történő tisztelgés. Akkor, amikor egyre sűrűbben érkeztek meg az otthonokba hősi halálról, eltűnésről szóló értesítések, azt is kezdeményezték, hogy minden település emlékművet állítson, az elesettek nevével.    

Read more: MAGYAR HŐSÖK ÉS MÁRTÍROK EMLÉKNAPJA, 2013

Látogatás Magyar Zsidó Levéltár épületében

Látogatás Magyar Zsidó Levéltár épületében

A VDSZ öregdiákjainak  hagyományos Holocaust Emléknapi szervezése keretében a Magyar Zsidó Levéltár intézményét tekintettük meg 2013. április 17-én.  Idegenvezetőnk elmondta, hogy az épületben Európa egyik leggazdagabb zsidó levéltára található, a Látványraktár Archívumában  régi írásos emlékek, tóratekercsek, pecsétek láthatók. Megtekintettük a Családkutató Központot, ahol információkat kaptunk hogyan lehet családfánkat elkészíteni dokumentumok, íratok, fotók alapján..

A pesti zsidónegyed kiállításon interaktív térképeken, képeken, tárgyakon láthattuk az 1700-as évektől a vészkorszakon keresztül a zsinagóga környékének mindennapi életét.

Read more: Látogatás Magyar Zsidó Levéltár épületében

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2013

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja (február 25.) alkalmából idén, 2013. február 26-án, kedden a Kisfogház Emlékhelyre látogattunk el. Megismertük az emlékhely történetét és megrendülten jártuk végig a sok szenvedést és halált látott helyiségeket, a börtöncelláktól a siralomházig, a kivégzőudvartól a későbbi fedett akasztó helyiségig.

MEGHÍVÓ

A Vörösmarty Mihály Gimnázium (VMG) és a Vörösmarty Diákszövetség (VDSz) évek óta megszervezi az 50, 60 illetve 70 évvel korábban érettségizettek ballagását, a jelenkori végzősök ballagásához kapcsolódóan.

Ez az ünnepélyes aktus idén május 3-án, pénteken lesz.

Az ún. öregdiákok 10.00 órától gyülekeznek a Díszteremben, ahol az egymásra találás örömhullámai után a megjelenteket üdvözli a VMG és a VDSz vezetősége, majd köszöntik őket a mostani diákok.

11.00 órától indul az idén végző diákok ballagása, amihez csatlakozik az öregdiákok csoportja. Ez nem kötelező. Ha valakinek - akármilyen okból - nehézséget okoz az iskolaépületen belüli séta, a Díszteremben maradhat beszélgetni.

A összdiákság ballagási ünnepsége az iskola udvarán fejeződik be, kb. 12.45 órakor.

A ballagásról az öregdiákok visszatérhetnek a Díszterembe, ahol folytatni lehet az osztálytársi-, baráti beszélgetéseket.

Szeretettel hívjuk és várjuk a gimnázium volt diákjait valamint hozzátartozóikat!

Budapesten, 2013. március 27–én 

    

 a VMG és a VDSz
vezetősége

A VDSz 2012/2013. évi Programja

2012. november 12-től  2013. november 11-ig.

 

1./ A gimnáziummal közös programjaink:

1.1./ Vörösmarty Mihály születésnapja (1800. december 1.) alkalmából a gimnázium jelenkori diákjaival és tanáraival együtt 2012. december 3-án, hétfőn kegyelettel emlékezünk alma materünk névadójára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben levő nyughelyénél. Gyülekezés, majd 13.30 órakor indulás a gimnáziumból. Csatlakozási lehetőség 14.00 órakor a temető főbejáratánál.

1.2./ 2013. május 3-án, pénteken a gimnázium érettségizőinek ballagási ünnepségéhez kapcsolódóan - az iskola vezetőségével szorosan együttműködve - szervezzük az 50 és 60  évvel korábban érettségizett öregdiáktársaink ballagását, akiknek értesítése, mozgósítása  VDSz-feladat.

Read more: A VDSz 2012/2013. évi Programja

Meghívó

MEGHÍVÓ

 Alapszabályunknak megfelelően minden év novemberének második hétfőjén, így idén november 12-én lesz a Vörösmarty Diákszövetség (VDSz) szokásos évi közgyűlése – a Vörösmarty Mihály Gimnázium (VMG, Bp. VIII. Horánszky u. 11.) Dísztermében.

Immáron hagyományszerűen ún. rendhagyó órával kezdődik a programunk.

16 órától zenei műsorral kedveskedik a vörösmartys fiataloknak és kevésbé fiataloknak a VMG-ben 1959-ben érettségizett (mostanság jobbára Svédországban élő) Szabó István/Steve Taylor, aki a világ legjobb 10 pánsíp-művészének egyike!

Read more: Meghívó

VDSz közgyűlés 2011.11.14

Jegyzetek a VDSz 2011. november 14-i közgyűléséről:

A már négy éves hagyománynak megfelelően idén is rendhagyó óra előzte meg a diákszövetségi közgyűlést.

Ez alkalommal a Kossuth-, Magyar Örökség- és számtalan más díj és kitüntetés birtokosa, Jókai Anna írónő tartott - nagy sikerű - rendhagyó irodalomórát, aki 1970 és 1976 között a VMG tanára volt. A rendhagyó óra után lehetőség volt megvásárolni Jókai Anna életműsorozatának kétregényes kötetét, amelyet az írónő készségesen dedikált.

A közgyűlést megtisztelte a Vörösmarty család leszármazottja, Vörösmarty Magda grafikus- művész, Gállos Erzsébet, a VMG előző igazgatója és a résztvevők között volt az 1947-ben érettségizett Varga Győző grafikusművész is.

Read more: VDSz közgyűlés 2011.11.14

Meghívó 2016.10.17.-re

Kedves Osztályösszekötők!   Kedves Volt Vörösmartysok!        

 

Jóleső örömmel értesítelek Benneteket és egyúttal kérem, volt osztálytársaitokkal is szíveskedjetek tudatosítani, hogy az Öregdiákok legtöbbjének életében rendkívüli történelmi esemény, azaz az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából készül már a gimnáziumi emléktábla, a 2015. november 9-i diákszövetségi közgyűlésen véglegesített 2015/2016. évi VDSz-Program 7. pontja szellemében!

 

Az emléktábla ünnepélyes felavatására 2016. október 17-én, hétfőn 13.30 órakor kerül sor, amelyre - a VDSz vezetősége nevében - öregdiáktársi szeretettel  meghívlak Téged és volt osztálytársaid!

 

Üdvözlettel

 

Kállay Zsolt (1961)

VDSz-elnök