Látogatás Magyar Zsidó Levéltár épületében

Látogatás Magyar Zsidó Levéltár épületében

A VDSZ öregdiákjainak  hagyományos Holocaust Emléknapi szervezése keretében a Magyar Zsidó Levéltár intézményét tekintettük meg 2013. április 17-én.  Idegenvezetőnk elmondta, hogy az épületben Európa egyik leggazdagabb zsidó levéltára található, a Látványraktár Archívumában  régi írásos emlékek, tóratekercsek, pecsétek láthatók. Megtekintettük a Családkutató Központot, ahol információkat kaptunk hogyan lehet családfánkat elkészíteni dokumentumok, íratok, fotók alapján..

A pesti zsidónegyed kiállításon interaktív térképeken, képeken, tárgyakon láthattuk az 1700-as évektől a vészkorszakon keresztül a zsinagóga környékének mindennapi életét.

 

A kiállítás melletti helyiségben a Goldmark-termet tekintettük meg, ahol a vészkorszak idején a pesti színpadokról leparancsolt művészek léptek fel, a falon márvány emléktábla áll.

A zsidónegyeden belül megtekintettük a MAZSIHISZ épületében az impozáns dísztermet, melynek közepén hatalmas menóra áll. Elsétáltunk a zsinagóga kertjébe, ahol leróttuk tiszteletünket Hittrich József, iskolánk igazgatója és felesége, Elvira asszony életmentők emléktáblája előtt. A vészkorszak idején zsidó embereket bújtattak az iskola pincéjében, köztük Fenyő Miksa írót, a Nyugat egykori szerkesztőjét, aki Az elsodort ország c. naplójában emlékezik meg róluk. Az életmentő tevékenységükért a Yad Vashem Intézet a Világ Igaza emlékérmét adományozta.

A VDSZ Holocaust Emléknapi – programja a Mártírok Emlékművénél Ben S’lomo: Mire gondolsz? c. versével fejeződött be.

Veresné Vezér Olga (1973 )

 

2

 

 


Fotók: Tóth Iván Nándor (1963)